Mi minősül közfürdőnek?

Zárt területen épített, épületen belül, illetve kívül elhelyezett nyilvános fürdési lehetőség (medence, kád, zuhany), ahol a szolgáltatások szabályozott feltételek mellett vehetők igénybe. Például nyilvános strand, magánszálláshelyen található jakuzzi, dézsafürdő.

A közfürdők létesítésére, fenntartására, üzemeltetésére, továbbá a víz minőségére vonatkozó részletes szakmai előírásokat a 37/1996. (X. 18.) NM rendelet (a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről) és a 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet (a közfürdők létesítéséről és működéséről) szabályozza.

közfürdő

Többek között:

– Új fürdőmedence csak vízforgatóval létesíthető (a kormányhivatal felmentést adhat vízforgató berendezés létesítése, üzemeltetése alól).

– Kizárólag az országos tisztifőorvos által engedélyezett vegyszer és fertőtlenítőszer adagolható a közfürdő medence vizébe.

– A fürdővíz minőségének ellenőrzéséhez szükséges vizsgálatokat köteles a közfürdő üzemeltetője elvégeztetni, a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala által e tevékenységre feljogosított laboratóriummal.

A közfürdők üzemeltetőinek a felelőssége, hogy megfelelő vízminőség legyen, elegendő pótvizet biztosítsanak, odafigyeljenek a medencék terhelhetőségének betartására, a fertőtlenítőszerek, vegyszerek szintjének folyamatos és gondos monitorozására, szinten tartására, a vízminőség rendszeres ellenőrzésére.

Azokban az egységekben, ahol úszómedencét, élménymedencét, gyerekmedencét, egyéb medencét üzemeltetnek a 37/1996. (X. 18.) NM rendelet szerint üzemeltetési szabályzat elkészítése kötelező.

A közfürdő szakszerű és biztonságos üzemeltetésével kapcsolatos részletes műszaki, technológiai, biztonságtechnikai, környezetvédelmi és egészségügyi előírásokat, továbbá az egyes tevékenységek gyakorlásának személyi feltételeit az üzemeltetőnek az üzemeltetési szabályzatban kell meghatároznia.

A közfürdők közegészségügyi és higiénés feltételeit a területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok népegészségügyi osztályai évente több alkalommal is ellenőrzik.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által engedélyezett vízzel érintkező termékekről, berendezésekről vezetett nyilvántartás mindenki számára elérhető.

Részletesebb információért forduljanak hozzánk bizalommal!

M.K.T-Őri Mérnöki Iroda Kft.