legionella

A Legionella baktériumok vízrendszerekben megtelepedő kórokozók, amelyek elvileg bárkit képesek megbetegíteni, de az arra fogékonyakban súlyos, akár halálos kimenetelű tüdőgyulladást okozhatnak. A veszélyeztetett csoportok ugyanazok, mint a COVID-19 esetében: az idősek és a krónikus alapbetegséggel rendelkező vagy legyengült immunállapotú emberek. Mivel mindkettő légúti kórokozó, együttes fertőzés esetén súlyosabb tünetekkel kell számolni.

A Legionella elszaporodásának a pangó, 20 – 50 °C hőmérsékletű víz kedvez, így a járványhelyzet miatt használaton kívül levő épületek vízhálózata, illetve az üzemen kívül levő hűtőtornyok is kockázatot jelenthetnek. Fertőzést a baktériummal szennyezett vízpermet (aeroszol) belégzése okoz, amely zuhanyzáskor, a csapok megnyitásakor, vagy a hűtőtornyok működése során keletkezik. Így az üzemszünet után újraindított rendszereknél erre is figyelmet kell fordítani.

A jogszabály által Legionella kockázatértékelésre kötelezett létesítményeknek javasolt felülvizsgálni és a rendkívüli helyzetre adaptálni a kockázatértékelési dokumentációt, melyben ki kell dolgozni az újranyitás során alkalmazandó intézkedéseket.

Részletesebb információért forduljanak hozzánk bizalommal!

M.K.T-Őri Mérnöki Iroda Kft.